21
máj
Nyomtatóbarát változat
Turistaság és Honismeret
A tábor ideje: július 26–30. (5 nap)

Már hagyományosnak számító programunk, hogy minden évben bebarangoljuk a Kárpátok egy-egy hegységét. Nem is értem, hogy a Hargita, mellyel kezdeni kellett volna, hogyan maradhatott ki eddig. Annyi szépség, látnivaló teremtődött ebben a viszonylag kicsi, Székelyföld szívét jelentő hegységben, hogy nagyon nehéz volt válogatnom a túrákból.
Hogyan hagyhatnám ki a honismereti túrákat! Ezért szerkesztettem úgy a programot, hogy minden nap választhatunk az autóbuszos kirándulás és a gyalogos túra közül.

Részletes program:
Indulás: július 26.-án, 4.00 órakor az Ady E. úti buszparkolóból (Eger).
Az első napon a megszokott honismereti barangolásra hívlak Benneteket Erdélybe.
Előbb Királyhágón, a történelmi Erdély határán állunk meg. A frissülés után Bánffyhunyad a következő állomásunk, ahol nemcsak a gyönyörű református templom, de a kántor úr mindig megható kalotaszegi ismertetője is lelki épülésünkre szolgál.
A nap hosszabb programjának Marosvásárhelyt választottam. E legnagyobb székely város számos történelmi esemény helyszíne, műemlék épületei szinte visszaröpítenek bennünket az időben.
Estére érünk Zetelakára, amely otthonunkként szolgál a következő napokban.
Csütörtökön az autóbuszunk is pihen kicsit, hisz csak a Sóvidékre kell menjen. Rövid, de annál látványosabb program. Szelykefürdőn ismerkedünk a székelykapukkal, felkeressük Orbán Balázs sírját, Farkaslakán Tamási Áronra emlékezünk, Korondon bevásárolhatunk a népi fazekasság remekeiből, Parajdon pedig leereszkedünk a világhírű sóbányába. Szováta már csak egy pihentető séta.
A túrát választók talán még jobban járnak. Székelyvarság. Én ettől szebbet, különlegesebbet még nem láttam. Nem is tudom leírni. Egy tanyavilág 1000 méteres magasságban. Ez még mindig, mindenkit megfogott.
Pénteken már hosszabb útra vállalkozunk. Célunk a Szent Anna tó. Rég voltam, de oly sok szépet mesélt róla zetelaki házigazdánk, hogy ideje újra felkeresni. A Mohos láp tanösvényre nagyon várok. Persze az oda-út sem lesz unalmas, gondoljunk Csíkszeredára, Torjára (Büdös-barlang), vagy éppen Tusnádfürdőre.
Vargyas-szoros. Ez a túrázók mai célja. A Kárpátok egyik legszebb és leglátványosabb szurdokvölgye. Sajnos buszunk nem tudja megközelíteni, így ezen a napon némi terepjárós segítségre szorulunk, de ez még lehet, emeli is élményszintünket.
Szombaton autóbuszunk is szurdokozik. A Keleti-Kárpátok legnagyobb szurdokvölgyét, a Békás-szorost választottam. Csíksomlyó, Madéfalva, Gyergyó, Gyilkos-tó szerepel még a nap programjában.
Ma végre a klasszikus Hargita túra következik! Tolvajos tetőről indulva, Hargitafürdő – Madarasi Hargita (1801 m) – Ivó a mai túránk.
Vasárnap sajnos haza kell jönnünk! De ez a nap is tartogat élménymagot. Segesvár. Leginkább a 1848-as szabadságharc tragikus csatája jut róla eszünkbe, de mi ezen a napon élvezzük e csodálatos középkori szász város semmihez sem hasonlítható hangulatát.
Innen már utazunk hazafelé, rövidebb megállókkal (Körösfőn még elköltjük maradék pénzünket), hogy este 10 körül Egerbe érjünk.
Szállásunk: Zetelakán, székely családoknál (otthon fogjátok magatokat érezni!)
Utazás: Autóbusszal (Bóta Zoltán)
Jelentkezés: Köves Gyula (20/326-4943) táborvezetőnél 15.000 Ft előleg befizetésével – utalhatod is a Kárpát Egyesület, Eger számlájára (OTP Bank: 11739009-20233312 ) – (a fennmaradó összeget majd a helyszínen kell fizetni).
Költségek: 49.000 Ft, amely magába foglalja az útiköltséget, a szállásdíjat teljes ellátással (székely svédasztal), valamint a túravezetést. Költőpénz (belépők, program): kb. 40 RON

Biztosításról mindenki maga gondoskodjon!
21
máj
Nyomtatóbarát változat
Augusztus 15-19. kedd-szombat
Gyönyörű magashegyi völgyek, bővizű hegyi-patakok, vízesések és maga a HEGY! Mindez és túráink változatossága a biztosíték arra, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő nehézségű túrát, és így ez az öt nap igazi feltöltődéssé és kikapcsolódássá váljék. A külön utakat kedvelők bizonyára örülnek, hogy szállásunk a lanovka és az elektrícska megállójának közelében lesz.
Ezt a programot egyaránt ajánljuk diákoknak (10 éves kortól) és felnőtteknek!

Természetesen a program változhat a körülményektől (pl. időjárás ) függően!

Részletes program:
Indulás: augusztus 15.én, 8.00 -kor az Ady E. úti buszparkolóból (Eger).

Az első napon a megszokott honismereti barangolásra hívunk Benneteket a Felvidékre.
Előbb Rozsnyón állunk meg. Gondoljátok, hogy a szokásos városnézés következik, de nem: ezúttal csak kocsmázunk. Illetve egy klasszikus magyar sörkóstolásra invitállak Benneteket! A Kaltenecker sörgyárból csak jó hangulatban szokás kilépni!
A napot Iglón, a Szepesség egyik központjában folytatjuk. Remélem, most megértjük, hogy Késmárk és Lőcse majd százéves háborúskodása (ki legyen a Szepesség központja) után miért döntött Mária Terézia úgy, hogy Igló. Igazi időutazáson veszünk részt ezen a délutánon, ami bizonyára mindannyiunk lelki épülésére szolgál.
Innen Tátralomnicra utazunk, ahol a már jól ismert (de már megint felújult – szinte unalmas leírni!) Zora Hotel lesz a szállásunk.
Szerdán már a HEGY fogad bennünket. Nem volt könnyű még nem járt utat találni. Át is kell hozzá rándulni a Liptói Tátrába. A Kapor völgyön kezdjük a lassú kapaszkodást, hogy aztán a hágón (2180 m) átkelve (az energiával még bírók felszaladhatnak a Kapor csúcsra (2363 m), a Csorba-tónál kapjuk meg buszunkat. Nehéz, nagyon igényes túra, de az élmény bizonyára kárpótol bennünket a fáradságért.
Természetesen a lazább napra vágyók sem csalódnak, hisz a Csorba tó környéke számos túralehetőséggel bír. Nekik ajánljuk a Poprádi tó, a Fátyol vízesés vagy a Mellső Sóhegy túráit.
Csütörtökön a tábor legnehezebb, leghosszabb, legmagasabb túrája következik: a Nagyszalóki-csúcs (2452 m). A tíz órás, erős szintes mászás a nem tartozik a Tátra legnehezebb útjai közé, de a majd 1200 m szintemelkedés elgondolkodtathatja a jelentkezőket.
Mit ajánlunk az ezt nem bevállalóknak? A „tátrai klasszikust”, némi gasztronómiai kalandozással: Ótátrafüred – Tarpataki vízesések – Zamkovszki menedékház – Kőpataki tó (1751 m) – Tátralomnic. Jól fogjuk érezni magunkat!

Pénteken átruccanunk a Lengyel Tátrába. Aki kipihente az előző napot, annak az Öt-tavi menedékházig, majd a Halas-tóig vezető túrát ajánlom. Közepesen nehéz, nagyon látványos túra, ahol megtapasztalhatjuk, hogy mennyire más arcát mutatja a Hegy északon.
A „szabadnapot” tartóknak Zakopane (800 m) igazi jutalom. Kevesen mondhatják, hogy „egyszer voltam Zakopánéban”. Mert ide majd mindenki visszatér. E csodálatos gorál városka nem véletlenül az egyik legkedveltebb célpontja a turistáknak.Nyüzsgő forgatag, sajtpiac, csodás épületek, templomok, étkek és itókák, vagy maga a paradicsom: Gubalowka (1120 m).
Azt gondolom, ezen a napon a választás lesz a legnehezebb!
Szombaton sajnos haza kell jönnünk! De nem túra nélkül. Sokan már el sem olvassák az utolsó nap programját, hisz természetes, hogy Szlovák Paradicsom. Ezen is újítunk az idén! Irány az Alacsony-Tátra! Felvonóval a Chopokra, majd egy kis gerinctúrával színesítve a túrát visszaereszkedünk autóbuszunkhoz.


Hazaérkezés: augusztus 19-én, kb. 20.00 - kor az Ady E. úti buszparkolóba (Eger).

Szállásunk Tátralomnicon lesz, szállodában, ahol 2 ágyas, zuhanyzós szobákban pihenhetjük ki a túrák fáradalmait.
Utazás: Autóbusszal (amely természetesen végig velünk marad)
A tábor ideje: augusztus 15-19. (5 nap).
Költségek: 15.000 Ft, + 140 EUR, amely magába foglalja az útiköltséget, a szállásdíjat félpanziós ellátással (svédasztal), valamint a túravezetést.
Jelentkezés: Köves Gyula (20/ 326-4943, kovesgy01@t-online.hu ) táborvezetőnél 15.000 Ft előleg befizetésével – utalhatod is a Kárpát Egyesület, Eger számlájára (OTP Bank: 11739009-20233312 ) - (az eurót a helyszínen kell fizetni).
Biztosításról mindenki maga gondoskodjon!

Jó tudni!
Öltözet: A Tátra időjárására jellemző a kiszámíthatatlanság. A kellemes délelőtti napsütés percek alatt változhat heves nyári zivatarrá. A magasban akár hózáporok is előfordulhatnak. Ruhatárunk összeállításakor tartsuk ezt szem előtt. Pakoljunk úgy, hogy jól érezzük magunkat egy kellemes nyári túrán, de a hirtelen hőmérsékletváltozás is felkészülten érjen bennünket. A hegység éghajlatának egyik legjellemzőbb vonása a „szelesség”. Az erős, hirtelen támadt szél kellemetlenné tudja tenni az erdőhatár feletti túrázást. Ilyenkor nagyon hasznos lehet egy széldzseki. Az augusztusra jellemző (volt) a „minden másnap esik”, ezért a legfontosabb dolog a hátizsákunkban az esőköpeny.
A terepviszonyokat („köves” turistautak) tekintve legcélszerűbb a kemény talpú, bokánkat jól fogó túrabakancs viselése, de sportcipőben (két pár) is ki lehet bírni.
Étkezés: A szlovák ízek kissé eltérnek az itthon megszokottól, de a gasztronómiai felfedezések is részei utazásunknak. Reggelinket (svédasztal!) és vacsoránkat a szállásunkon fogyaszthatjuk el, viszont az ebédidő általában a hegyen talál bennünket, így ebédről magunk gondoskodunk. Legcélszerűbb, ha itthonról viszünk néhány „kedveltebb” konzervet, amihez minden reggel vásárolunk friss kiflit vagy zsömlét.
Költőpénz: Ha rászántuk magunkat, és elutazunk távoli tájakra, ne sajnáljuk a pénzt, hogy minél jobban megismerjük azt. Belépőkre (Söröző, Igló, Szlovák Paradicsom), felvonóra (Tátralomnic, Ótátrafüred), kb. 30 EUR szükséges. Ha vásárolni is szeretnénk (sör, üdítő, csokoládé stb.), számolhatunk az itthoni árakkal.
{SHARETHIS}